Szabálytalan, alaktalan (amorf) tömegeket, darabokat alkot. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát, százlábút) kisebb állatokat (gyík) növényi maradványokat, melyek az értékét növelik."
A gyógyító kő a nyakon. Az ék az oldaladon. A bájital keverő a tűzhelyednél. A kurva az ágyadban. A varázslat az életedben.
A homály. A parancsoló. Az úrnő. A veszélyes. A szelíd. Az ernyő alól kandikáló. A kúszó. Az aljas. A kapaszkodó. A Más. Az örökzöld.
Bárki lehetek. Lehetek az álmaid megtestesítője. A rémalak a ködben. Egy lökés. Egy vágy. Lehetek asszony, lehetek leány, lehetek a félelem és lehetek a bánat.
Akármi lehetek, mert megtehetem és meg van hozzá a hatalmam. Lehetek kegyelmes és lehetek bosszúálló. Lehetek felemás, aminek csak a fele más.
Csak egy alak a ködben.
Valaki ismeretlen.
Hogy mit keresek itt?
Hová kúszom?
Hová dobnak?
Hová nyúlok, mit akarok és mit érek el?
Ó, csak szépen sorban te gyámolatlan.
Amit én keresek azt te soha nem láthatod. Amikor már megszereztem, észre sem veszed, hogy elvesztetted, mert az enyém lesz és vele együtt az enyém leszel.
A gondalataid, a tudásod, az álmaid... mind a ködbe vész el.
A ködbe, amit én teremtek. A ködbe, ami körül vesz. A ködbe, ami gomolyog és áldozatokra vár.
Véletlenül kerültem csak ide.
Régóta várt már rám. Borostyán úrnőnek hívott vagy Gwennek. Az, hogy te hogyan szólítasz, a te dolgod. Várt rám és az alkalomra, hogy beteljesedjen a jóslat.
Óvatlan voltam aznap este. Figyeltem már a tájakat, embereket, lényeket és fényeket egy ideje...Aztán zajra lettem figyelmes.
Egy hajó állt meg mellettem a ködben. Egy hajó, ami ködből teremtetett.
A hajó kapitánya a fockon állt, jobbján egy férfival. Nem néztek rám, csak szólított, hogy legyek a vendége ma estére.
Gondolkodás nélkül a hajóra léptem. A kapitány inasa kinyitotta a rókalyuk ajtaját és a ködben áztatott lépcsőkön elindult lefelé, majd eltűnt az árnyékok között, csak a kilenc farkát láttam lebegni a teste után. Utána mentem. Tea fogadott a kabinban álló kis asztalon. A mögöttem léptető alak kérte, hogy foglaljak helyet.
A falakon árnyak kúsztak, a bokámig ért a köd. A polcokon üvegcsék, sötétedő üveggolyók, gyertyák és könyvek álltak.
A teámat kortyoltam, amikor kért a férfi,hogy nézzek rá.
Pikkelyekkel szegélyezett szeme fekete, mint a legsötétebb éjszaka. Szarvai ékesebbek voltak, mint bármelyik csiszolt gyémánt. Karmai az asztalt és a köd alatt
fekvő padlót szántották. Szemei baljósak voltak és éreztem, ahogyan a lelkem legmélyebb bugyrába hatolnak.
- A hölgynek gondolom mond az valamit, hogy antemortem... jól gondolom?
- Nem akkor hal meg igazán valaki, ha a test gyengesége miatt, nem tudja tovább a lelket tovább tartani magában... A haláltól vannak rosszabb dolgok is.
- Ha Ön nem táncolt volna a halállal, most nem lenne itt.
- Ha nem vagyok naív és hinném azt, hogy egy magadfajta áldást hozhat a fejemre; nos... akkor sem lennék itt.
Megragadta a nyakam és a bordáim közé eresztette karmait.
- Ismersz már. Az álmaidból. Te is sejtetted, hogy eljön ez a nap. Tudod a titkom és én is a tiéd... mire visszajövök érted, tudni akarom, hogy akarsz- e tudni.
Kínkeserves három hétbe tellett, mire újra kikötött mellettem a hajó.
Utoljára körbe néztem abban a világban, amit eddig láttak szemeim.
Felszálltam a Ködhajóra.
A Kapitány és a Rókája ezúttal mosollyal üdvözöltek a fedélzeten és karjukba omolva kezdtem az utam a Seholszigeten.
A nő érték a hajón. A hajó érték a nőnek. A hajó érték. Az érték nő.
Akkor is ott vagyok, ha nem látsz. Akkor is ott vagyok, ha nem hallassz. Csak egy finom suttogás a fülbe. Egy moccanó árnyék. Egy falat halál.
Minden vagyok és semmi sem.
A hölgy, aki csak egy alak a ködben. Pont olyan, mint Te, kedves ködben hánykolódó.
Szemben állsz velem és csak mosolyogni fogsz, amikor én már a gyermekkori emlékeid kutatom.
De ne félj, mert, ahogy a Ködhajós mondaná... a félelem az elme gyilkosa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése