Eltünve a feltörő ködben. Viszlát Mortem Aeternus!

„Szikrák záporoznak a szerte nagy világban, a csillagokat nézve bámulom a fene nagy tejutat de mégsem azt látom. Gondolatok, ígéretek és az idő múlása tovasuhan a szemem előtt. Egy olyan képet nézve mely tán már nem létezik hisz a csillag melyre tekintetem vetem, lehet már rég nem ontja fényét...És a csillagos ég képébe beúszik, Mit beúszik? Belerohan a nagy gomolygás. Az elnyelő csendben lopódzó égi köd. Ereszkedik míg el nem nyeli a sötét hegyeket, a távoli villanypóznákat, hogy fényüket is elfolytja, és tovább a föld színéig... megint jön, nem hallom csak érzem, hogy itt lopakodik, majd meg sem áll míg felkapok rá, és újra a hajón vagyok.”

„Ez a múlt, azóta beszéltem sok más hajóssal, tengerészekkel, meg megvívtam a köd szülötteinek gonosz fattyaival.”

Most kicsit más a helyzet, távoztam, mert nem találtam a helyem. A köd rejtett, ez eddig rendjén volt, mint mindig. A bajom, némileg magával a bloggal támadt. Lehet én is tehetek róla, de nem azzá vált amit vártam. Gondoltam a köd helyet kap rajta de nem, a köd csak megtűrt iromány volt. Volt ki értette és talán érezte, de lényegében megint tova kellett suhannom, a hajóm kész, mindig kész a távozásra, fájó, de nem is fájó,inkább csak szomorú lélekkel álltam odébb. Keresem a helyem, és csak a Ködhajó visz valamerre. Ezen az oldalon, ahol érkeztem kor legitimitást és inkognitót kaptam, nem vártam, hogy az fogja az álcáját ledobni, ki fő ember volt és talán még az... Majd kísértetek a múltból, szapulva az oldalt, nem én nem ide jöttem, nem ezt vártam. Nyugalmat keresve maradnom kell a ködben. Vitázni továbbra sem vagyok hajlandó. Mindenkitől elnézést kérek akinek bántó lelépő átpártolásom. Átkérem magam egy másik remélem nem ellenséges Blogra. Az Mortemen lévő írásaim nem veszem le, de lehet oda is felrakom, ha engedik... Amit hagyok az a ködé.

Mindenkinek további jó olvasgatást. Kitartást a viharos időkben, és rengeteg segítő társat kívánok!!

Ködös gondolatok, avagy a lerágott csont visszaharap?

Lerágott csontok repkednek... Mögötte döglődő kutyák félig holt lelkének tetemei... Gépvilági gondolatok... És sűrű, gomolygó, pesszimista világképek a ködben...

Régóta szerettem volna megírni ezt a cikket, bár a hajómat rossz szelek sodorják, mégis a Kisördög csillagkép vezeti az utam, jelenleg ez a legnagyobb előnyöm a ködvilággal szemben, hogy ez a csillagkép ragyog számomra. A legnehezebb napokon is.
Otthonosan mozgok a ködben, mindig otthonosan mozogtam benne, amolyan félig-való testetlen-testben... Nem, nem vagyok Ködszülött, de bármikor azzá válok, amolyan pára-alakváltóként. Talán lerágott csontokon taposok, mikor a gondolataim kivetítem nektek, hiszen a gondolatok kivetítését, már az írás feltalálása óta művelik, úgy érzem a gondolataim sem forradalmiak. Előző életekben is próbálkoztam, hasonszőrű lelkek is meg-megpróbáltak -nak hatni a ködtestvérekre. Sikertelenül. Mégis látom értelmét és nem adom fel míg akár egyetlen lelken is segítek vele e ködös útvesztőben.

Megint köd? Bocsánat. Mindig KÖD. Ez vesz minket körül, ebben hajózom, ez az egyik világ amit megélek, a valóság egy morbid darabja. Hogy kihasználom? Igen, amennyire csak lehet! Ha bárkinek elege van a ködhajós, ködsíkú gondolataiból, az most hagyja abba az olvasást. A Ködtestvérek? A velem hajózók?... Nos, helyezzétek magatokat kényelembe, hogy ne zsibbadjon el a lábatok -kezetek, mikor már azon ültök vagy támaszkodtok egy ideje, vagy néha nem árt felállni megmozgatni magatokat. Lehet viharba vezetlek titeket, így hát ha fáradt vagy lehangolt vagy inkább kapaszkodj más kötelekbe is, mert a párás kötél sose stabil. Minden esetre JÓ SZELET!

Ismeretlen vizeken hajózom, legalábbis ezt hittem. Az új hullámok, az ismeretlen szirénénekek melyek csábítanak, a kósza el-el kapott gondolatok melyekből süt a depresszió, vagy a világtalanság... Új vizek, sűrű köd, és gomolygó párát átszövő cikák... Nem, tévedtem, nem sokat csak pár száz,majd pár tíz évet. Az élet adta problémákat, mint munkahely, iskola, családi egymásnak keresztbeszervezések, a legrosszabbkor eltörő csap... mindig jelen voltak, ezek azok a dolgok amik minden hajós dolgát megnehezítik, a fogyó ívóvíz a sós tengeren, a szél tépte vitorla javítása vagy csak betekerése vad hullámokon arcba csapódó vízzel... Mind-mind olyan dolog, amit már mások megéltek, túl estek rajta. Nem hinném, hogy pont minket tennének tönkre. Kísérletek mindig voltak, a társadalom elhagyása, más társadalmi forma bevezetése, elzárkózás stb... Hogy csak néhányat említsek, a Hippik (akik közel állnak a szívemhez); a Fulton -féle kommuna követők-kísérletezők; a boldogságba és leszarom-ságba menekülő rastafarik... Mindhiába. A társadalom megy a maga rögös útján, és nincs kiszállás, mert ha kiszállsz akkor utánad megy és megöl, vagy rájössz hogy nélküle nincs gyógyszer, és egy egyszerű megfázás is megölhet Nincs kilépés. Csak a halál. Én próbálkozom, hogy azok akik a hajóm kabinjába tévednek, otthon, boldogan, nyugodtan és érezzék magukat nálam. Ez asszem sikerült, menedéket biztosítok a barátaimnak. Látszatmenedék, mert a város körülvesz, felhallani a szirénákat és a részegeket ugyanúgy. A múltkor a lakásajtótól 4 méterre lőtte magát valaki hernyóval... sajna nem kaptam el, csak amit itt felejtett. A barátság széteséséről, az átverésekről, a lázadásokról és a rendszerek sanyargatásának tűréséről, és szerelmek szétszaggatásáról rengeteg vers, dal, nóta, novella született és születik napjainkig. Fiatal társaságok próbálják rendbe rakni azok lelkületét akik figyelnek rájuk, (Pl az „Antiface”... csak hogy egyet említsek a sok közül.) De nem jó. Hiába.

Már rengetegen próbálták zenével jobbá tenni a világot, most a neten mennek a világmegváltó gondolatok. Mindeközben a társadalom tovább halad az úton a végső a nagy rendszer felé. (ha valakit érdekel máskor kifejtem) És a rendszer addig boldog, míg azt hisszük hogy szabadon cselekedhetünk dönthetünk. Pedig nem. Utópiák? (G.O. „1984” Haladunk felé..) Összeesküvés elméletek? Mindig voltak vannak lesszenek, de bizonyíték sosincs rá, mert a rendszerek tagadnak. Majd összeomlanak. Én asszem megtaláltam egy egyenlőre elviselhető szigetet. Nem a boldogságé, de van benne az is. A Ködhajó belevesz a gomolygó párába, elmerül a gondolatok vizébe, gyűjti az értékes ötleteket, válogat a viharok villámaiban és összegez. Beleolvadok a rendszerbe, a társadalomba, de nem hagyom hogy a társadalom kihasználjon, ha azt érzem, hogy kezd a nyakamra nőni a világ dimenziót váltok. Eltűnök egy időre, majd megint beolvadok és meg-megjelenek akinek akarok .

Kihaló dolgok

Tehetnék fel verseket amiket a köd sugallt valaha, vagy mások gondolataiból csemegézhetnék, mert miért ne tehetném meg?... De sajnos a hajóm gyakran találkozik rossz szelekkel és a mostanában felborult időjárás sem kedvez a fedélzeten lévő matrózaimnak, így mint kapitány mesélek és panaszkodok egy két dologról, egy kupa bor mellett... És nem szedem rendszerbe a dolgokat aki eléggé értelmes úgy is érteni fogja.

Kihalt dolgok. Nem, nem is igazán kihaltak, csak elfelejtettek... a mai rohanó szennyben sodródik a legtöbb csónak, ladik, hajó, leviatán... és nem nézik hogy ott van a többi is. Régi és nem régi emlékek szokások, hatalmak múlnak ki a mai eszmerendszerekből. Modernizáció, kultúra, szenny és mocsok. Tevejgésekkel, nemtudomkodásokkal teli éjszakák, bizonytalan nappalok. Részvétem.

Regélők, bárdok, mesemondók, bölcsek, filozófusok és EMBEREK vagy „nem is annyira emberek” által megírt, leírt, kigondolt, bevezetett, vagy csak félredobott szokások....

,,Véremből vért és könnyet senki sem fakaszthat büntetlenül.”
A Bosszú: Nos remélem ezen nem sok magyarázni való van. Akit bántalom ért, annak a lelkében törés képződik, haraggal lesz az elkövető(k) ellen, ami a bántalom mértékében gyakran aránytalanul többet követel és ritkán igazságos. Nem vezet semmi jóra az igaz, de ha valaki alám tesz akkor ne számítson jobbra viszonzásként. Ennek a legerősebb formája a VÉRBOSSZÚ. Sajnos a mai törvénykezési meg jogi meg hasonló szép nevekkel díszített rendszerek nem engedik a bosszút, főleg nem az igazságos „szemet szemért, fogat fogért” elven működőt. Ettől függetlenül, és nem felejtem, és tartom hogy a bosszú egy fontos dolog, már csak önmagunk megnyugtatása végett is.

„Az én házam a te várad.”

A Vendégjog: Ősi szokásjog, amely szerint a vendégnek jár a védelem, szállás és ellátás (ezek természetesen a lehetőségekhez képest a legjobb minőségben és mennyiségben). Vendégnek lenni más otthonában nagy dolog. Vendégségbe menni valójában akkor illik és akkor szokás, ha hívnak. Ha úgy tesszük tiszteletünket valakinél, hogy nem invitáltak, és nem is jelentettük be látogatásunkat, minél rövidebb szokás a házigazdák terhére lenni.
A Vendégbarátság: Szintén ősi szokás, Tanulmányaim szerint a görögök vezették be, de gyanítom inkább csak miattuk híresült el. A Vendégbarátnak, Több joga van mint a vendégnek, sokkal több... A vendégbarát benyúlhat a hűtődbe és kivehet amit megkíván, nyugodtan használhatja a fürdőt zuhanyzót, kérhet ruhát, nézheti a tévét, több napig vendégeskedhet, jön megy mikor óhajt... De a vendégbarátságnak két szabálya van... 1: A kölcsönösség. Oda vissza alapon kell lennie, különben csak kihasználás. 2: A segítség. Amiben csak lehet segíteni kell vendégbarátunkat a vendégség ideje alatt, hiszen a vendégjog itt is érvényes, és az is, hogy meg kell próbálni nem a terhére lenni. És betartani az alapvető illemszokásokat, vagy legalábbis némi etikettet. Továbbá a görögöknél a vendégbarátság apáról fiúra szállt... (miért is ne, hiszen szép és nemes szokás)
(Sajnos az utóbbi időben tapasztaltam, hogy még a baráti köröm, is sántít ilyen téren, volt hogy éjszakára menedéket kértünk, és meg lett engedve, majd mire oda értünk, akkor már fontosabb volt egy szeretkezés... Pech, azóta rendeződött. Ezért tisztáznék még egy dolgot. A kölcsönösség, ez az amiben még a mai napig sántít... Nem megvárni kell míg a barátok meghívatják magukat vagy menedéket kérnek, hanem ezt illik felajánlani, és törekedni a későbbiekben a kölcsönösségre, részletkérdések az anyagiak, nem ugyanazt vagy ugyanannyit kell adni, csak örvendeztessétek meg a Vendégbarátot, a biztonságérzettel, a nyugalom érzésével, egy teával, azzal ha ő ha nem is terített asztallal fogadott de mikor enni kértél adott (néha még az utolsót is) ha már kínálni el is felejtett, de akkor kínáld, vagy ne hagyd hogy ha hozzád megy, és tudod, hogy van otthon egy szendvicsre való elemózsia, akkor ő vegyen magának vacsorát (amiből már nálatok megkínál, és elfogadod) hanem legalább ajánld fel neki a lehetőséget, vagy próbálj meg kitalálni valamit, hogy mindketten jól járjatok vagy legalábbis egy cipőben... A vendégbarátságot szívből kell fenntartani, és nem erőszakkal, ha ennek a legcsekélyebb jele is mutatkozik akkor az már nem vendégbarátság!

“Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)”
A Bálozás. A bál, akár nagystílű álarcosbál, akár csak egy egyszerű (bocsánat tudom hogy sántít, de nem tudok jobb szót hirtelen) állófogadás azért jött létre, hogy ismeretségek jöjjenek létre, üzletek és érdekházasságok köttessenek, közösen ünnepeljenek az emberek, és egy jót szórakozzanak. Sajnos manapság ilyenek sem igazán vannak (főleg nem olcsón a kisemberek számára), de én még emlékszem 4-5 baráti társaságot összezörrentő szülinapi bulikra, nem mindig gördülékenyen és tisztán mentek a dolgok, de hát emberek vagyunk... és igen szerintem ezek kellenek a mai napig is, mielőtt az internet online világa leszűkítené az életterünket. Igaz vannak netes klántalálkozók meg szobatalik, meg ilyenek, de nem hinném hogy pótolhatná, mikor legalább egy de két vagy több haveri kör közösséggé tételét akár egy estére is. Ha az embereket egy kicsit összezárjuk akkor ismerkednek, és szerintem többet ér a személyes ismertség mint egy „barát” valahol a hálón. Van metakommunikáció, az dróton kissé nehéz. :)

A Vérkapitány története

Egy újabb cikk... Egy újabb látomás az életből merítve és elétek tárva. Talán hosszabb lett mint terveztem, de hiába, Clio nem halt meg csak feledték, néha ő még bele-belesúg a fülekbe, de hát, ezek is csak hangok a ködből....

A műért köszönetet szeretnék mondani már előre: egy ismeretlen rádióadónak, Egy barátomnak (V-nek) és Clionak aki segített a barátom történetét historizálni...

Szóval a minap hazafelé a buszon (igen szoktam olyanon is utazni) rádiót hallgattam a telefonomról, de mivel nem volt semmi értelmes így folyton a kereső gombot nyomogattam... És találtam. Valami furcsát. Valamit ami nem megszokott egy rádióadóban. Statikus zajokba vesző cimbalom -hangok néha egy egy dobütéssel, két késpenge vagy fémlemez súrlódása, MONDATOK, elmosódott vallási ének ez éterbe vesző kislányos hangokkal, mintha gitározna valaki, és közben a gondolatok kimondása, amolyan görög, drámai stílusban. Mint amikor az istenek beszélnek a panteonról. „- Szarból és mészből egy arc valahol megszületik... (hangok, statikus zörejeken átszűrődő.... csikorgás) - Órákon át ugyanazt a zenét hallgatom, ebben a felfokozott izgalmi állapotban, mert ez egy izgalmi állapot, és ilyenkor vagyok a legboldogabb, és ez az egész annyira, Dekadens! (ismét szünet maradt csak, a gondolat vége, jött a zene. Mintha a Queen egyik éneke szólna valami távoli gladiátorviadalon keresztül, még a tömeget is hallani véltem) – Hangok, földön fűben, mindig csak hangok, aki magányos az hallja igazán. Hisz a halál és a szerelem egy beteljesülésen van...”

Érdekes, gondoltam, ha köd hát köd, elnyelte kiköpte. Most én köptem elétek, betűkből a monitorotokra. Remélem érdemes....

És ez késztetett rá, hogy a barátom történetét elétek tárjam, másképp mint ahogy történt, hiszen nincs értelme realizálni ebben a valóságban. Egy másik valóságba kell megírni a dolgokat, hogy a mai gondolatoktól eltérjen, hogy más legyen, és befogadható... Hisz kit izgatna fel egy spicces cimbora borgőzös története.... Engem nem, de érdemes volt meghallgatni és átültetni egy másik világba... A VÉRKAPITÁNY világába...

-Kora reggel volt. A kabinjában ébredt. A 16 éves lány fehér, meztelen teste ott lógott a kabin tetején átfutó tatgerenda oldalába szögelve, alatta a kupa. A kupa ami most csak félig volt vérrel, a méregtől meg nem alvadó iható, de sótlanná váló vérrel.
-Megint hibázott a hajóorvos.
A lányban ott volt a cső, a hüvelyétől egészen a szívéig. Ez volt az elmélet, de túl hamar meghalt mert alig jött vér. Vagy mellészúrt az a kontár... Mellészúrt. Mint már azt ő maga a Vérkapitány is elkövette jó párszor, mint legutóbb, abban a kis halászfaluban.
Kikötöttek, hogy feltöltsék a készleteket, és a lédertanyán ami akkor a fogadó szerepét is betöltötte, megismerte Őt... A kis szende csapos lányt. Tetszettek egymásnak. Jó hajóshoz illően neki is volt minden kikötőben egy felesége vagy ágyasa, de ez a lány más volt. Más volt a szemében, más volt a kisugárzása.
A Vérkapitány 3 évig járt hozzá, nem csak hozzá, de ezt a falut mindig útba ejtette. És vesztett. Azt hitte övé a főnyeremény. 3 év. És mindig megtalálta ott a lédertanyán. Szinte minden alkalommal olyan szűz volt mint legelőször. Elmondta, hogy lett egy vőlegénye, de a kapitányért hajlandó elutazni, A kapitánnyal, az Ő kapitányával a világ végére is elhajózna....
Vérkapitánynak nem kellett több. Megölette a többi nőt, asszonyt és lányt, akik nem tudták miért halnak meg. De a Vérkapitány szerelmes volt. Nem állíthatta meg senki. Várt. Viharról viharra, szélcsendről szélcsendre, mindig csak azt leste melyik szél viszi vissza a lány halászfalujába. Mikor visszaért, hatalmasat szeretkeztek.
-Jöjj velem. Csak te létezel, te tettél létezővé, senkim nincs már rajtad kívül.
De a válasz más volt....Az a lány aki hagyta, hogy megkorbácsolja, aki szerette ha forró viasszal csöpögteti vagy mártja a bőrét, aki elfogadta... Most csak annyit mondott...
- FÉLEK.
A világ megborult. Fejére állt. Ne volt érthető semmi, se a szelek, se a hullámok ringatása, nem volt semmi ami megnyugtatta volna... Csak Ő...
De Ő, a saját félelmeit választotta, A félelmet, hogy később mikor egy hajón lesznek, nem tudja majd úgy szeretni A kapitányt, Az Ő Kapitányát, mint amikor megismerte, még ha oly véres és izgató is... A vőlegényével maradt mert az biztonságosabb mint a szeszélyes tenger. Hibázott.

A Vérkapitány jött. Még háromszor. Utána soha. Mikor először jött, még kért, könyörgött, hízelgett és dühöngött. A válasz. A kikötőőrség, és a katonai flotta hívása volt. Másodszor, már nem várta meg a flottát... A hajó elég gyors volt, és a maradék pénzből vett rum meg gyolcs is elegendőnek bizonyult.
Ötven matróz egy óra hossza alatt felgyújtott mindent, a házakat, istállókat, kerteket, boltokat halárusokat, majd a kikötő stégjeit.... Mire a katonák megérkeztek hajnalra, már csak a fekete korom, a füst, az égett emberi és állati hús büdös keserédes illata fogadta őket a romok közt. Nem volt hova kikötni. Csónakokkal mentek be élők után kutatni, és üres kézzel jöttek vissza. Nem volt értelme semminek. Már csak a csizmáikról kellett lemosni a kormot és a hamut.
Fél év. Ennyi kellett a kapitánynak is hogy magában is felégesse mindazt amit ott felégetett. Visszament és letett egy táblát a lédertanya kiégett ajtajának helyére:
„ Legyen feledés és halál a jussa minden nőnek, ki a szabadságot és a kalandot eldobja! ” (Vérkapitány)
Újra a tengerre szált. Ha kiköt valahol. Szerez egy lányt, aki nem elég merész, aki nem hajlandó vállalni a kalandot, (kivételek mindig vannak, ők a találkozás után boldogabban élnek mint a fehérnépek egy udvari bálon fűző nélkül) de aki Fél azt leitatja vagy leüti, és másnap reggel megissza az életadó nedűt, a lány teste a tengeré.. Ma reggel is így lesz... Beledugta a lábát a tengerészcsizmába, felvette a kalapját, és kiment hogy a tengeri nap ezernyi csillámló sugara köszöntse fentről- lentről...

De más köszöntötte... A KÖD. És egy hajó az övéhez csáklyázva.
A másik hajó kapitánya már baráti mosollyal várta a fedélzeten, egy asztalnál, amin 2 kupa és egy üveg bor várta a fogyasztást...
- Jöjj Vérkapitány, köszöntsük e nedves hajnalt. és mesélj mi szorítja a mellkasod, rajtam segített a Köd, hátha neked is tartogat valamit....

A ködhajó születése.

A ködöt mindenki ismeri, sokan félik mert rejtélyes, titokzatos, sugalló. A ködben az embernek beindul a fantáziája. Megtölti lényekkel, szörnyekkel, akárcsak a sűrű erdőket, hiszen minden izgalmasabb ha többet képzelünk bele mint ami valójában. Hogy a köd mi is igazán? Nos megkérdeztem egy jó barátom itt az interneten... a beceneve KUGLI. Ő a következöt mondta:

Köd

A levegőben állandóan levő vízgőz, vagyis páratartalom a legfinomabb kicsapódási formája. A levegő ilyenkor annyira lehűl, hogy hőmérséklete megközelíti a harmatpontot, és ennek következtében a páratartalom kicsapódik. A kialakuló vízcseppecskék mérete alig teszi ki a milliméter ezredrészét. Az így „vízcseppekből” kialakult fal a levegő átláthatóságát rontja.

Felhő és köd között nincsen lényeges különbség, például a hegyet burkoló köd alulról felhőnek látszik.

A köd kialakulását alapjában a légkör földfelszíni lehűlése okozza.

A lehűlés módja lehet nyugvó és áramló köd.

Nyugvó vagy kisugárzási köd

A nyugvó, vagy kisugárzási köd a leggyakoribb ködfajta. Általában a szárazföldi felületek felett alakul ki, amikor a földfelszín kisugárzása következtében a talaj feletti légréteg a harmatpont alá hűl. Derült hűvös éjszakákon alakul ki. Rendszerint vékony, néha a felszínen található tárgyak, például fák, tornyok kilátszanak belőle.

Mocsarak és ingoványok fölött még nyáron is keletkezik köd derült, csendes éjjeleken. Eredete azzal magyarázható, hogy a melegebb víz felett a levegő párában dúsabb, mint a környezetében és csekélyebb lehűlés is elegendő a pára részbeni kicsapódásához.

A nagyvárosok gyakoribb ködképződésének egyik oka az ipartelepek folytán a levegőbe kerülő sok szennyező alkotórész, por, füst, korom, hamu. Ezek a kis finom eloszlású, szilárd részecskék, sokáig tudnak a levegőben lebegni, és a vízgőz kicsapódását igen megkönnyítik. Ezek a kicsapódást elősegítő apró szemecskék a kondenzációs magvak.

Áramló vagy frontális köd

Az áramló, vagy frontális köd kialakulásánál két különböző hőmérsékletű, csaknem telített levegőfajta keveredik. A téli időszakban igen gyakran alakul ki.

Meleg légköri frontok áramlásakor nagy páratartamú meleg levegő kerül a hideg felszín fölé, és telítetté válik. A levegő páratartamának egy része ilyenkor kicsapódik és ekkor hatalmas ködtakaróvá alakul. Ez a köd akár több héten át is megülheti a tájat.

Erre a ködfajtára jellemzőek az Anglia feletti tartós ködök, innen ered a „ködös Albion” elnevezés. Ekkor a hideg szárazföld lehűti a föléje kerülő langyosabb légtömeget és létrehozza a 100-300 m magas és tartós ködréteget.

Ködfelszakadás

A köd a Nap melegítő hatására, amint a felszínt melegíteni kezdi, el is oszlik. A melegedés hatására a levegő hőmérséklet is emelkedik, aminek következtében egyre több párát tud magába venni.

Sík felszínen a szelek rendszerint a ködöt eloszlatják.

A köd felszakadását, megszűnését a melegedésen kívül a lehűlés is megszüntetheti. A lehűlés hatására kicsapódott vízszemcsék megnagyobbodnak, nem tudnak lebegni a levegőben és visszahullnak a felszínre.

Ezek a száraz tények. Amik nem érdekelnek, elolvastam ennyi, de nem lényeges. A köd az Más.... A köd az ami az embereket és más lényeket körülveszi. Láthatatlanul, de mindig ott van.

Biztos ti is jártatok már úgy, hogy volt egy remek ötletetek, amit muszáj megjegyezni, De mikor kellett volna, az ötlet már nem volt sehol. Költők is járnak így rendszeresen, megszülik a verset mert megszállja őket az ihlet, viszont nem tudják azonnal leírni, és a versből, jó ha marad néhány sor, de sose az egész... A többi??? Nos, eltűnt a ködben. A ködben 2 hajó el tud úgy menni egymás mellett akár 10 méterrel, hogy ha nem adnának ki hangot, a recsegő ropogó csattogó dohogó csobogó hangokat, hogy nem veszik észre egymást. Ugyanígy száguldanak a ködben a gondolatok. Mikor bekerülsz a ködbe, az igazán sűrű áthatolhatatlan ködbe, úgy mennek el az agyad mellett és azon keresztül a gondolatok, hogy a nagy részét észre sem veszed. Beindul a fantáziád, vagy belemerülsz abba hogy látni akarod mi van a talpad alatt. És nem veszed észre a „Cikákat”

A köd egy feneketlen űr, mindent képes elnyelni. És a sok elnyelt gondolat egyszer csak kivetül, egy emberi alak párából, de huss.. már el is tűnt, egy hajó... „Volt itt egy hajó?” nem csak a szemem káprázott... és egyszer a köd kiköpött valamit... A víz felett lebegő pára megtestesült, nem folyt szét nem vízzé, nem anyaggá testesült. Hanem egy gondolatokból álló szilárd testté. Miért ne? Hiszen megteheti. Valaki egyszer már kitalálta. Biztosan, csak eltűnt a ködben a gondolat. Most ez másképp történt. Formák jöttek létre, egy hajótest egy orrsudár, néhány árboc, palánkozás, vitorlák, és rengeteg kötél, amik összetartják a gondolatokat mint az erek és idegek az emberi testet. És elindult, cél nélkül, csak úgy, a köd a ködben.

Így született meg a KÖDHAJÓ. De nincs hajó, amit egyszer ne találna meg valaki.. egyszer... és szerencsés szerencsétlen voltam... az árnyékjáró aki otthonosan mozgott a ködben.. nem vettem észre. Csak ott termett. És rásétáltam. De nem tudom hogy lehet lejöni.. hisz csak egy gondolat... egy önálló gondolat ami nem hagyja magát elfelejteni míg míg ő maga el nem felejt hajónak lenni. Gyakori, hogy mások csak nyugodtan keresztülsétálnak rajta hisz nem ismerik a ködöt, van aki rátalál, csak nem fogja fel idejében, és akad akit a hajó és új utasa megtalál... és köszön.. Egy reccsenéssel, egy lyukadó palánkkal.. Ha szerencséd van érzed tudod, és magadévá teszed a gondolatot. Elkapott, véged. Most már bármikor megtalál, a tenger fenekén, a hálószobádban a szeretőd mellkasán, bárhol. A Ködhajó sose kegyelmez annak akit elkap. Menthetetlenül a gondolatok csapdájába esel, és néha nem tudod, ez most a saját gondolatom, vagy valaki már kigondolta csak elfelejtette, és most nekem „jutott eszembe”... Nem. Most a Hajó juttatta eszedbe. Majd erre gondolj. Hogy ott van az a hajó a ködben és megtalált...